Barion Pixel
Kosár
Blog

Mi a fascia: testünk rejtett összetartó ereje

A fascia testünk ritkán emlegetett része, pedig rendkívül sokszínű és fontos feladatokat lát el. Most körbejárjuk, mi a fascia, milyen panaszokat okozhat a „meghibásodása” és hogyan kezelhetők a felmerülhető problémák.

Mi a fascia?

A fascia egy rostos kötőszövet, ami szerkezetében leginkább az ínakhoz hasonlítható. Feladata a test egyes részeinek összetartása, illetve a mozgás koordinálása. Ennek megfelelően jelen van az izomrostok között, az izomcsoportok, az idegek és erek körül, de még a bőr és az alatta húzódó izmok között is.

A mozgás szempontjából kettő, összesen pedig három típust különböztetünk meg:

  1. A mély fascia: az izmok, izomcsoportok körül található, feladata az egyes csoportok elkülönítése, védelme.

  2. A felszíni fascia: a bőr és az izmok között húzódik, feladata e két szervrendszer összekapcsolása, illetve a közös mozgásuk segítése.

  3. A viszcerális fascia: ugyan az első csoportba tartozik, azonban feladata az izmok helyett az erek, illetve egyes belső szervek védelme, elhelyezkedésük biztosítása.

Mi a fascia feladata?

Mozgás 

A fascia elhelyezkedéséből adódóan jelentős szerepet tölt be a test mozgásának koordinálásában. Megfelelő pozícióban tartja az izmokat, illetve az egyes rétegek egymáson csúszásával garantálja a gördülékeny mozgást.

Védelem 

Mi a fascia az izmok esetében? A túlfeszülés elkerülésével, míg az erek, inak, belső szervek kapcsán egy „védőréteg” kialakításával segíti a szervezet egyes részeinek biztonságát. Ehhez hozzátartozik a feszültség levezetése is, azaz amennyiben a testet (leginkább az izomzatot) nagy megterhelés éri, a fascia rugalmasságot biztosít. Ezáltal sokkal kevesebb esetben történik sérülés, illetve az izmok is megfelelő körülmények között képesek dolgozni.

Érzetátvitel 

Végül, de nem utolsó sorban, fontos szerepet tölt be a tudatos és tudatalatti érzékelésben is. Egyes fascia szövetek érzékenyek lehetnek a fájdalomra, feszültségre vagy irritációra. Ezen érzetek az agyba jutva pozícióváltást, a testtartás vagy a mozgás optimalizálását válthatják ki. Ezen kívül a kötőszövet állandó kommunikációban áll az aggyal az izmok és ízületek állapotáról is, így a sérülésekre – ficamok, törések, zúzódások, szakadások – is képes felhívni a figyelmet a test bármely részén.

A fascia problémái és kezelésük

Ezen rostos kötőszövetnek az egyes rétegei között hialuronsav található, amely biztosítja a gördülékeny mozgást, illetve a megfelelő működést. Amennyiben gyulladás alakul ki, vagy a nem megfelelő étkezés vagy mozgásszegény életmód hatására csökken a hialuronsav szintje és megvastagszanak a rétegek, tünetek jelentkezhetnek. Ezek általában a mozgással kapcsolatosak, így a leggyakoribb panaszok a fájdalom és a nehézség bizonyos mozdulatok megtételekor.

Mi a fascia rendellenességeinek, tüneteinek jelentkezésekor a megoldás? Ilyenkor átfogó kezelésre van szükség. Egyrészt szükséges a kiváltó ok helyre billentése, azaz a gyulladás kezelése, megfelelő étkezés vagy rendszeres mozgás bevezetése. Másrészt a helyi problémával is foglalkozni kell.

A rostrétegek megvastagodása vagy a hialuronsav szintjének csökkenése masszázzsal kiválóan kezelhető. Ekkor kézzel kifejtett nyomás segítségével elmozdítjuk az összetapadt rétegeket, a kialakuló hő és mozgás hatására pedig beindul a szervezet saját anyagcseréje is. Ez az öngyógyító folyamatok elindulását is jelzi, fokozódik a hialuronsav termelése és újra könnyebbé, fájdalommentessé válik a mozgás – mind testi szinten, mint pedig az egyes rétegek között.

Amennyiben a fascia problémáiból eredő panaszokkal érkeznél masszázsstúdiónkba, vedd fel velünk a kapcsolatot! Konzultáció során egyeztetünk állapotodról, hogy masszőreink a lehető legjobb kezelést nyújthassák számodra, legyen az relax, sport vagy svédmasszázs!


Ne maradj le semmiről!
Ha értesítést szeretnél kapni akcióinkról, új szolgáltatásainkról, iratkozz fel értesítőnkre!
Hol találsz meg minket?

Hívj minket telefonon: +36 20 409 5484, vagy írj nekünk üzenetet.

Adatkezelési beállítások

Weboldalunk az alapvető működéshez szükséges cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz (marketing, statisztika, személyre szabás) egyéb cookie-kat engedélyezhet. Részletesebb információkat az Adatkezelési tájékoztatóban talál.